Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése

Üdvözöljük!

EDUVIZIG Igazgato

Tisztelt Hölgyem/ Uram!

Köszöntjük oldalunkon!

A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése tárgyú projekt általános célja a közúti, vasúti, vízi és légi közlekedési módozatok összekapcsolásának elősegítése. Megvalósulásával az ország jobban bekapcsolódik az európai gazdasági vérkeringésbe és a fejlődő piacok adta lehetőségek jobban kihasználhatóvá válnak a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével.

A Kikötő földrajzi elhelyezkedése kiváló, hiszen vízi úton szinte bárhová el lehet jutni  a Duna-Majna-Rajna csatornán keresztül. Itt halad el több országos, kiemelt jelentőségű tranzit vasútvonal, valamint a gyorsforgalmi úthálózat fővonala is. A Kikötő a Nyugat-dunántúli régió legnagyobb intermodális logisztikai központja, amely lehetőséget nyújt vízi, közúti, vasúti árutovábbításra, belföldi és nemzetközi áruforgalom lebonyolítására egyaránt. Ezáltal kiváló lehetőséget biztosít a tranzit áruforgalom és az ahhoz kapcsolódó átrakodás, logisztikai feladatok ellátására.

A projekt keretében megvalósul 5 függőleges partfalas hajóállás - ebből az egyik hajó-szervízállásként (zöldterminálként) - kerül kialakításra és a mögöttes területek infrastrukturális ellátása is (út, vasút, közművek, zöldterminál).
A zöldterminálon biztosított lesz a hajókon keletkező olajos fenékvíz, szennyvíz és hulladékok előírásoknak megfelelő átvétele. A zöldterminálhoz kapcsolódóan a parton létesül egy kezelőépület. A tervezett kétszintes épület technológiai blokkból és irodablokkból áll. A hajóállások mögötti területet jelentősen fel kell tölteni, mert erre épülnek rá a burkolatok, vágányok.

A kiviteli munkák 2015 szeptemberében kezdődtek meg, a projekt teljes befejezése 2016. július 20-ra várható.


Németh József
Igazgató
Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság